Jármű Diagnosztika hivatalos eszközzel

A mai gépjármű javítás, vevőszolgálat területén talán ez a legizgalmasabb, legdinamikusabban fejlődő terület. Mind eszközileg, mind a képzettségeket, tudásanyagot tekintve csakis a legmagasabb szinten kell jelen lennünk, csak így képzelhető el, hogy ügyfeleinknek, az elvárásoknak meg tudjunk felelni.

A jelenben a legkisebb felszereltségű, idősebb gépkocsik esetében is 4-5, mígnem a legkorszerűbb, magasan felszerelt járművek esetén akár 35-40(!) vezérlőegység kommunikál egymással. Ezeknek a hibatárolóknak a kiolvasása, hibatörlése csak a belépő szint, ezzel sok esetben a lelkes amatőrök is próbálkoznak, de miként a fogfájásnál sem elegendő az Algopyrin, itt is ennél több kell.

Az Autónyiri Kft két területen kíván meghatározó eredményeket képviselni a térségben:

  • A legkorszerűbb eszközöket, műszereket használjuk melyek teljesen JOGTISZTA és folyamatosan frissített hátérrel rendelkeznek.
  • Kollégáink kizárólag SZAKKÉPESÍTÉSSEL rendelkező szakemberek, akiket folyamatosan képzünk.

Az általunk használt eszközök:

  • GUTMANN Mega macs PC vezérlőegység diagnosztika
  • TEXA Navigator TXT PC vezérlőegység diagnosztika
  • THINKCAR Master Tablet vezérlőegység diagnosztika
  • PICOSCOPE Automotive Oszcilloszkóp vizsgáló a beavatkozók és jeladók vizsgálatához
  • Hivatalos AUTODATA adatbázis, kapcsolási rajzok, javítási utasítások

Amennyiben szeretné ismerni a gépkocsi vezérlőegységeinek állapotát, egy-egy hibajelenség felmerül a működése kapcsán, esetleg valamely hibalámpa is világít kérjen időpontot, szívesen segítünk:

Nyiri Péter Szervizvezető +36-30-339-67-64; info(kukac)autonyiri.hu

Berczeli Sándor Munkafelvevő +36-30-290-36-17 munkafelvetel(kukac)autonyiri.hu